A gyöngyöspatai önkormányzat több mint egy éve tartó jogsértésének vethet véget a Heves Megyei Kormányhivatal március elején hozott döntése, mellyel egy olyan helyi rendelet hatályon kívül helyezését kéri, amivel szociális segélyből élő családokat fosztanak meg bevételüktől teljesen abszurd okokra hivatkozva. Épp a legszegényebbeket. Már nem először. Gyöngyöspata megpróbál Érpatak nyomába eredni.


Korábbi blogbejegyzésünkben
Az idézett mondat abban a levélben szerepel, amit a Hír tévétől kaptunk
Lassan véget ér a tél, a gyöngyöspatai közmunkaprogramokban kitermelt fáról azonban továbbra is hallgat az önkormányzat. Sajátos jogértelmezésükkel nem tudunk mit kezdeni, így kénytelenek voltunk bírósághoz fordulni.
Reflexiók Juhász Oszkár, Gyöngyöspata polgármesterének szavaira. Nyílt levél.
Magas fokú pszichés veszélyeztetettséget állapított meg a tavaszi gyöngyöspatai események után végzett pszichológiai vizsgálat a 77 vizsgált roma gyerek közül 60 esetében. A biztonság elvesztését, a folyamatos megaláztatást, a kiszámíthatatlanságot a legrosszabbul a gyerekek élték meg. A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület feloszlatásáról szóló perben a bíró arról érdeklődött, hogy nem játszottak-e a kicsik katonásdit - utánozva a masírozó egyenruhás bácsikat. Mucsi Erika bírónő képzeletében kialakult kép és a realitás között igen mély szakadék tátong.